Wass Albert : Tenger az élet (részlet)

Néha belenézek valakinek a szemébe...
aztán tovább megyek.
Nem ő volt, ez sem ő volt.
Néha belecsókolok valakinek a piros szájába...
aztán idegenül néz össze a szemünk...
ezt a vízcseppet sem én kerestem.
Valaki más. Néha összesimulunk,amikor sír a tangó...
kilessük egymás szíve dobogását...
aztán fáradtan lehull a kezünk. Tovább.
Egymás lelkébe belenézünk...
csókos éjjelek virágcsodáival teleszórjuk egymást...
aztán búcsút intünk és mosolygunk
hozzá... és keresünk, keresünk mindnyájan, mindig,
míg világ a világ.
Lehet, hogy megtalálom ebben a lázas,
furcsa életemben, amit ma élek.
Lehet, hogy nem.
Mindenütt, mindig csak őt kerestem.
Űz, hajt a vágy, hogy a szemébe nézzek,
mert régi magamat látom meg enne, páfrányos
erdők örökzöld csendjének meseóriását.
Hogy megszorítsam a kezét
és a lelkébe csókot leheljek...