"Tegnap amint a száraz falevelek a lábaim körül nyolcasokat leírva zörögtek a járdán, arra gondoltam, milyen is volt felnőni, és egy állandó visszatérő érzés lepett meg...a valóságos élet kezdetének várása, miközben tudtam, hogy ez csak a horizont másik ismeretlen oldala...
Az élet oly közel volt, hogy szinte megérinthetted, mire megjött a serdülő kor. Addigra már tudtad, hogy a felszabadultság érzéséhez le kell állni a mérföldköveknél. Érettségi. A diplomaosztás napja. Főpróbák a későbbi nagy eseményekre...
Az egyik pillanatban várjuk a valódi élet kezdetét, mérföldkövek felé rohanva, hogy aztán csak ennyit kérdezzünk: ez volt minden?
A másik pillanatban pedig körülnézünk, és ráeszmélünk, hogy tényleg ez minden, és anélkül, hogy tudomást vettünk volna róla, álmosan átsiklottunk létezésünk következő három évtizedébe...
Egy napon rájövünk, hogy nem várakozunk, hanem élünk. Többé nem fogunk mindent a karácsonyhoz vagy egy új munkához kötni.
A saját lassan dobogó szíved az egyedüli valóság. Ez a te életed. Különös változás ez, kellemes, ha a látóhatárt rózsaszín és arany szálak szövik át. Sőt végül is megnyugtató a várakozás évei után."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése