Gősi Vali: Merengés kávéillat mellett Poet.hu

Tavasszal néha hosszan elrévedek
csészényi, illatos kávé felett. Hagyom,
hogy szenderegjenek még az ébredő,
beszédes gondok. Nem engedem,
hogy a tolvaj Idő erővel rabolja el
a reggel meghitt csend-perceit.
Vágyom, hogy maradjanak még
e szelíd időtlenségben, amelyben
előre halálraítélten is kiteljesednek.

Nézem a kávéskanalat, ahogy
a mozduló pillanattal lassú táncot lejt
a hajnal sűrű illatában, és gondolkozom:
mi végre vagyok? Mi végre a világ,
a nap, a felhők, színek, illatok...?
- És a tavaszba észrevétlenül
beleolvadok.

Áldom a csendet, és ámulok,
hogy a világ parányi részeként
ember vagyok...
Tisztul a kép, szólít a Hang.
A feladat: percenként újjászületni,
megélni az eljövő órákat, napokat.
Valakit hazavárni, vágyni a tavaszt,
a kávéillatot, a hozzám hajoló
most-pillanatot.